2017. december 7-én került megrendezésre a Simonyi Károly Diáknap, melyet Dr. Alpár Tibor dékán nyitott meg a Ligneum Látogatóközpontban. Ezt követte Dr. Lükő István egyetemi magántanár megemlékezése Prof. Dr. h.c. Dr Günter Spreth professzorról, aki 2005 óta a Soproni Egyetem tiszteletbeli doktora volt. A Diáknap hagyományosan magába foglalja a Kari TDK és MDK konferenciát, amelyen hallgatóink verseny keretek között tudják bemutatni kutatói és művészeti munkásságukat.
A Diáknap megnyitóját követően a Simonyi Károly Diáknap legfontosabb eseményeként elkezdődött a Tudományos Diákköri Konferencia (TDK), illetve a Művészeti Diákköri Konferencia (MDK). A nagynevű szakmai versenyen színvonalasan teljesítő résztvevők később továbbjuthatnak az Országos Tudományos Diákköri Konferenciára (OTDK), illetve az Országos Művészati Diákköri Konferenciára (OMDK). Az Önálló Labor/Projekt feladatok Versenyhez hasonlóan a résztvevőknek itt is 10 perc állt rendelkezésükre, hogy előadják a választott témájukban elért kutatási-, tervezési eredményeiket. Ugyancsak magas színvonalú, szerteágazó, izgalmas témájú prezentációkat tekinthettünk meg. Az MDK-n 11, a TDK-n 10 fő vett részt, közöttük a zsűri szekciónként az első három helyezettet díjazta, továbbá megjelölt 1-1 különdíjra érdemes hallgatót is.
A Konferenciára benevezett hallgatók magas színvonalon mutatták be kutató munkájuk eredményeit, illetve a művészet különböző területein kifejtett tevékenységüket.
Tudományos Diákköri Konferencia
Előadók:
- Fehér Bence: Fakéreg habosítása (témavezetők: Prof. Dr. Németh Róbert, Ábrahám József)
- Horváth Réka: Kőris ollós csapos kötések illesztési szorosságának vizsgálata, az eredmények integrálása a terméktervezésbe (témavezetők: Prof. Dr. Kovács Zsolt, Dr. Elek László)
- Jakócs Mihály: Faanyag sűrűségének és nedvességtartalmának becslése mikrohullámú radar segítségével (témavezetők: Dr. Bejó László, Prof. Dr. Dívós Ferenc)
- Eső István: Phellinus contiguus – Kemény fekvőtapló (témavezető: Dr. Horváth Norbert)
- Kungl Ádám: Bútorkötések vizsgálata és ellenőrzése végeselemes szimulációval (témavezetők: Prof. Dr. Kovács Zsolt, Dr. Elek László)
- Mészner Attila: A lenolaj jelenlétének a faanyag vízfelvételére gyakorolt hatása (témavezető: Dr. Horváth Norbert)
- Molnár Ferenc: Különböző szilícium nanorészecskék hatása a fa-víz kapcsolatokra (témavezető: Dr. Bak Miklós)
- Zsolnai Ferenc: A jelenkori faanyagvédelem törvényi kialakulása és elemzése (témavezető: Dr. Horváth Norbert)
- Lukács Roland: Kombinált faanyagmodifikáció: méhviaszos telítés és hőkezelés (témavezető: Dr. Bak Miklós)
- Kelemen Norbert: Kombinált faanyagmodifikáció: telítés és hőkezelés (témavezető: Dr. Bak Miklós)
1. helyezés:
- Jakócs Mihály
- Téma: Faanyag sűrűségének és nedvességtartalmának becslése mikrohullámú radar segítségével
- Konzulens: Dr. Bejó László
2. helyezés:
- Mészner Attila
- Téma: A lenolaj jelenlétének a faanyag vízfelvételére gyakorolt hatása
- Konzulens: Dr. Horváth Norbert
3. helyezés:
- Eső István
- Téma: Phellinus contiguus – Kemény fekvőtapló
- Konzulens: Dr. Horváth Norbert
Különdíj:
- Molnár Ferenc
- Téma: Különböző szilícium nanorészecskék hatása a fa-víz kapcsolatokra
- Konzulens: Dr. Bak Miklós
Levezető elnök: Dr. Fehér Sándor
Zsűri: Dr. Pásztory Zoltán (Innovációs Központ igazgató, SOE-SKK TDK elnök), Kalmárné Dr. Hollósi Erika (GYMSKIK), Lekics Gábor (ÉMI Nonprofit Kft.), Szikszai László (Szikszai Furniture Kft.), Szmuta Veronika (HÖK)
Művészeti Diákköri Konferencia
Előadók:
- Kmetyó Annamária: A divatipar káros hatásai (installáció) (témavezető: Varga Tünde)
- Csicsics Gergő: Térelválasztó elemek kenderből – a csomópontok anyagának, kivitelezésének és gyártástechnológiájának kutatása, prototípusok legyártása. (témavezető: Dr. Máthé Katalin)
- Pásztor Attila: Kézműves chiliszósz branding és arculattervezése (témavezető: Márfai Molnár László)
- Marada Tibor: Mosdóterv (témavezető:Polyák jános)
- Horák Debóra: Mosdószekrény terve (témavezető: Polyák János)
- Csíkszentmihályi Ányos: Támlás ülőalkalmatosság továbbgondolása (szék) (témavezető: Csepregi Sándor)
- Baráth Bence: Játszótéri eszközök (témavezető: Zalavári József)
- Bencsics Dorina: Asztali tárgycsoport (témavezető: Polyák János)
- Bechtold Fülöp: Design, mint hibrid (témavezető: Zalavári József)
- Csicsics Gergő: Biokompozit térelválasztó rendszer (témavezető: Gosztom András)
- Csermely Virág: „Szúrom, vágom, hasítom, gyújtom, reszelem" kompakt tárgy tervezése (témavezető: Bánáti Gábor)
- Kele Dávid: Evőeszköz kollekció fém és porcelán (vagy más különleges anyag) kombinációjára (témavezető: Polyák János)
1. helyezés:
- Horák Debóra
- Téma: Mosdószekrényterve
- Konzulens: Polyák János
2. helyezés:
- Csicsics Gergő
- Téma: Biokompozit térelválasztó rendszer
- Konzulens: Gosztom András
3. helyezés:
- Kele Dávid
- Téma: Evőeszköz kollekció fém és porcelán (vagy más különleges anyag) kombinációjára
- Konzulens: Polyák János
Különdíj:
- Marada Tibor
- Téma: Mosdóterv
- Konzulens: Polyák János
Levezető elnök: Márfai Molnár László
Zsűri: Magyar Mónika (grafikusművész, SOE-SKK MDK elnök), Rokob Csaba (tervező), Szántó István (festőművész), Hodgyai Zsolt (HÖK)
A Simonyi Károly Kar TDK és MDK Konferenciája a NEMZETI TEHETSÉG PROGRAM keretében „A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” (NTP-HHTDK-17) c. pályázat támogatásával valósult meg.
Kapcsolódó tartalmak
- OTDK 2023 - Hallgatói élménybeszámoló: Szőke Fanni
- OTDK 2023 - Hallgatói élménybeszámoló: Sajdik Tamás
- OTDK 2023 - Hallgatói élménybeszámoló: Sajtos Dániel
- Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia - 2022. december 8.
- Tudományos és Művészeti Diákköri Konferenciák
- Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia - 2021. december 9.
- 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia - Eredmények
- TDK - MDK a 2020/2021. tanévben
- TDK - MDK a 2019/2020. tanévben
- TDK - MDK - OTDK - OMDK a 2018/2019. tanévben