Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Hallgatói sikerek a Master of Light 2024 díjon

Hallgatói sikerek a Fény Mestere nívódíjon!

A Kreatívipari Intézet hallgatói három díjat is elhoztak a Fény Mestere nívódíj pályázatáról. Gyémánt Ádám Dániel, Horváth Marcell (építőművész MA), Deme Kevin Szabolcs (tervezőgrafika MA) hallgatók a Magyar Építőművészet Junior különdíját, Harangozó Zsófia (formatervező MA) pedig a Junior Master of Light 2024 hallgatói díjat és a  Borz Kováts Sándor Ifjúsági különdíjat vehette át.

A 2015-ben alapított A Fény Mestere nívódíjat a Lisys-Project Kft. azért hívta életre, hogy a világításkultúra fejlődését előmozdító alkotásokat jutalmazza, és a szakma látóterébe helyezze az újító gondolkozású, innovatív megoldásokkal dolgozó szakembereket. A díjátadó rendezvény az egyik legjelentősebb világítástervezési esemény hazánkban. Ahogy eddig minden alkalommal, Junior Master of Light hallgatói pályázatot is kiírták, amit az ERCO támogat. Idén minden várakozást felülmúló volt az érdeklődés, rekordszámú pályázat érkezett. A közönségszavazáson leadott voksok száma is bőven meghaladta a korábbi év mutatóit.

A Junior Master of Light 2024 hallgatói díjat Harangozó Zsófia, a Kreatívipari Intézet formatervező MA hallgatója a LightWave – Beltéri világítótestek című pályaművel nyerte el. Zsófia az alapszakon készült diplomatervével pályázott, ami egy természetes geometriájú, napfény inspirálta belső világítótest család terve. A LightWave lámpálk sajátossága, hogy természetes formákat hoznak létre a mesterséges környezetben. Az üvegből készült lámpák megjelenítik a fény hullámait, hogy kellemes hangulatot teremtsenek otthonunkban. A 2022-ben megvédett diplomamunka témavezetője Üveges Péter formatervező művész, művésztanár, Polyák János formatervező művész, egyetemi docens pedig konzulensként segítette a hallgatót. Pályázatra Nagy Máté egyetemi docens segítségével készült fel. Az alkotás sajátossága, hogy a tervhez prototípus is készült, Bárudvarnokon a „Goszthony Mária” Nemzetközi Üveg Alkotótelepen.

Zsófia szintén elnyerte Magyar Belsőépítész Egyesület (MABE) által átadott Borz Kováts Sándor Ifjúsági különdíjat.

A Magyar Építőművészet Junior különdíjat kapta a Gyémánt Ádám Dániel, Horváth Marcell, Deme Kevin Szabolcs építőművész MA és tervezőgrafika MA szakos hallgatókból álló csapat A fény origamija című a pályázatára. A pályamű egy kinetikus árnyékoló rendszer, amit a Soproni Egyetem P épületének aulájába terveztek. A papírhajtogatástól inspirált formák és a világítás összhangja új értelmet ad a térnek és a fénynek. A világítás mellett egy látványos felületet keletkezik, ami a hajtogatásminta szerint többféle anyagból készíthető el. A pályázatra az őszi projekthét keretében megrendezett Origami worshopon készült fel a három MA szakos hallgatónk, témavezetőjük Nagy Máté egyetemi docens. A workshopról az alábbi linken lehet többet megtudni: https://www.octogon.hu/design/origami-es-tervezomuveszet/

A fény origamija A fény origamija

A díjátadó est különlegessége, hogy a zsűri a helyszínen döntötte el ki lesz a fény mestere. Idén mindhárom kategóriában (Építészeti világítás, Fényművészet, Junior) 3 pályázat került döntőbe. A döntősök 5 perc hosszússágú prezentációja nemcsak a zsűrinek engedett mélyebb betekintést a pályaművekbe, de az est közönsége is élvezhette a különleges alkotások bemutatását. A prezentációkat követő szakmai kérdezz-felelekkel együtt a díjátadónak ez a része egyedülálló a maga nemében, hiszen a hozzáértő vendégek is választ kaphatott a miért?-ekre és hogyan?-okra. A zsűri megközelítőleg 1 órás tanácskozás után hozta meg a döntését. A díjátadónak a budapesti Kálmán Imre Teátrum adott otthont.

A Nívódíjra beérkezett pályázatokat a kiírótól független, 7 tagú szakmai zsűri értékelte. A zsűri tagjai voltak (férfiak ABC sorrendben): Somogyi Krisztina, vizuális intelligencia-kutató, építészet kritikus; Botzheim Bálint, építész; Farkas János,  világítástervez; Göde András belsőépítész, a zsűri elnöke; Kertész András DLA, építész; Nagy András, fényművész; Szász László DLA, építész.

A különdíjakat támogatók ajánlják fel, akik a beérkezett pályázatok közül saját szempontjaik szerint választották ki a különdíjuk győztesét. A támogatói együttműködések szerepe kettős: egyfelől felhívják a figyelmet a világítástervezés fontosságára, másfelől új csatornákat nyitnak és így minél szélesebb szakmai körökhöz juthat el az üzenet. Hallgatóink a Magyar Belsőépítész Egyesület és a Magyar Építőművészet folyóirat díjában részesültek.

Gratulálunk a szép eredményekhez!

A pályázat honlapja:

https://afenymestere.hu/2024-ben-is-dijaztak-a-fenytervezes-kiemelkedo-alkotasait/

 

Cikk nyomtatása E-mail