A Soproni Egyetem idén már tizedik alkalommal telt meg az izgatott középiskolások csapatával és a fűrészpor illatával, hiszen a jubileumi Bázisiskolai Faipari Versenyen az ország különböző pontjairól érkező fiatal faipari tehetségek mérhették össze tudásukat. Magyarország legzöldebb egyetemén 14 szakközépiskola diákjai adtak számot szakmai felkészültségükről, kreativitásukról.

A verseny első napján az ünnepélyes megnyitót követően a résztvevők megismerkedhettek az idei kihívással. A feladat egy egyedi lámpaház elkészítése volt. A rövid eligazítás után mindenki izgatottan készült a gyakorlati megmérettetésre, hiszen másnap már a tanműhelyekben zúgtak a gépek. Fúrás, faragás, fűrészelés és csiszolás közben a diákok teljes odaadással dolgoztak, hogy a lehető legtökéletesebb munkadarabot alkothassák meg.

A kemény munka végül meghozta gyümölcsét. Idén az első helyet a Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum tanulói – Hajdú Zsombor, Siba Dénes és Tóth Viktor – szerezték meg, felkészítő tanáraik Bocsányi László és Skravanek Gábor voltak.

A képzeletbeli dobogó második fokára a Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola csapata – Nagy Márton, Islai Ferenc és Kocsis Máté – állhatott fel, őket Nemes Zoltán készítette fel.

A harmadik helyezést a hazai pályán versenyző, Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjai – Cseke Levente, Hardi János és Kovács Máté – érték el, Dr. Göncz Balázs irányításával.
A verseny azonban nemcsak a dobogós helyezésekről szólt. A szakmai zsűri idén is több különdíjat ítélt oda: a Leitz Hungária Szerszám Kft. elismerését a Kozma Lajos Technikum csapata vehette át, míg az Interfa Bútoripari Kft. különdíját a Debreceni DSZ Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola tanulói érdemelték ki.

Elmondható, hogy a fiatalok lelkesedése, a szakmai mentorok elhivatottsága és a verseny közösségépítő ereje mind hozzájárult ahhoz, hogy a tizedik Bázisiskolai Faipari Verseny valóban emlékezetes maradjon mind a résztvevők, mind pedig a szervezők számára.
Résztvevő csapatok:
| Bázisiskola | Felkészítő tanár(ok) | Tanulók | ||
| Budapesti Komplex SZC Kozma Lajos Faipari és Kreatív Technikum | Bocsányi László Skravanek Gábor | Hajdú Zsombor | Siba Dénes | Tóth Viktor |
| Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola | Nemes Zoltán | Nagy Márton | Islai Ferenc | Kocsis Máté |
| Kisalföldi ASZC Roth Gyula Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium | Dr. Göncz Balázs | Cseke Levente | Hardi János | Kovács Máté |
| Debreceni DSZ Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola | Kovács Péter | Bakk Zsombor | Kunkli Richárd | Sipos Bence |
| Soproni SzC Handler Nándor Technikum | Folcz Tóbiás | Enzsöl Dániel | Kanka Bence | Szalai Tamás |
| Veszprémi SZC Táncsics Mihály Technikum | Kajtár Jenő | Czintos Balázs | Szalai Nimród Olivér | Madarász Dániel |
| Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskola | Horváth Gábor, Kacsó Albert Botond | Fekete Adonisz Noé | Nagy Máté | Czentár Zsolt Áron |
| Zalaegerszegi SZC Deák Ferenc Technikum | Csóbor Péter | Bem Kristóf | Krisztián Dániel | Salamon Balázs |
| Szolnoki SzC Petőfi Sándor Technikum és Szakképző Iskola | Bagi Gyula | Bodó Milán | Csányi Balázs | Szepesi Konstantin Achilles |
| Baranya Vármegyei SZC Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskola | Wajandt Gábor | Peti Szabolcs | Kunsági Norbert | Berta Zalán |
| Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola | Klincsók László Péter | Tóth Gergő | Bányai Donát | Fodor Bence |
| BSZC Jelky András Technikum és Szakképző Iskola Baja | Németh Károly | Harsányi Lukács István | Mohai Énok | Vidákovics Johann |
| Hódmezővásárhelyi SZC Csongrádi Sághy Mihály Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium | Várkonyi István | Kádár Dávid | Kovács Richárd | Vígh Olivér |
| Nyíregyházi SZC Wesselényi Miklós Technikum és Kollégium | Jakab Gyula | Koncz Kristóf | Mészáros Ábrahám | Úr Dávid |

Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem és a Győri Ipartörténeti Alapítvány közös projektje: újjászületik a burcsella
- Nyílt Nap - 2025. december 10. (PROGRAM)
- A Soproni Egyetem oktatói és kutatói az ICWSE 2025 nemzetközi konferencián
- Sopronban csapnak össze a faipar reménységei: jubileumi szakmai verseny a Soproni Egyetemen
- Nemzetközi együttműködés a világ top kutatóival
- Az Alföldi Erdőkért Egyesület kutatónapján adott elő oktatónk és hallgatónk
- Új arcok, új élmények – a Pannónia Ösztöndíjprogram japán története a Soproni Egyetemről
- X. Bázisiskolai Faipari Szakmai Verseny
- Sikeresen zárult a projekthét a faipari mérnökhallgatók részvételével a TAEG Zrt-nél
- Nemzeti Filmintézet és Soproni Egyetem Filmklub: Foglyok