A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karának Kreatívipari Intézete 2025. március 6-án ünnepélyesen megnyitotta a Port-a-Rt Galériát, amely az egyetem "P" épületében kapott helyet, a soproni Erzsébet kert inspiráló környezetében. Az új galéria célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson hazai és nemzetközi kreatívipari szakembereknek, építészeknek és designereknek, miközben szorosan kapcsolódik az egyetemi oktatáshoz és a város kulturális életéhez.
A Port-a-Rt. Galéria első kiállítója Zalavári József professzor – aki nemcsak elismert oktató, hanem aktív alkotóművész is. Művei a képzőművészet és a design határterületét feszegetik: fém reliefjei és szobrai a fény játékán keresztül kelnek életre, bemutatva, hogyan alakulnak az ötletek kész műalkotásokká. A tárlat különös hangsúlyt fektetett az alkotói folyamatok láthatóvá tételére és a művek mögött rejlő kreatív transzformációkra.
A kiállítást Prof. Dr. Fábián Attila, a Soproni Egyetem rektora nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: "Zalavári József ipari termék- és formatervezőként kezdte pályáját, nevéhez köthető sok emberközpontú alkotás, használati tárgy. Aztán léptéket váltott. Most már a Soproni Egyetem oktatója és nemcsak művészként van jelen, de munkájának értékét a sok átadott tudásban is mérhetjük."
A megnyitót követően Prof. Dr. Molnár László tartott értékelést Zalavári József művészetéről, kiemelve és bemutatva az absztrakt geometrikus művészet, az organikus funkcionalitású szemlélet jellemzőit.
Prof. Dr. Markó Balázs, a Kreatívipari Intézet vezetője megnyitó beszédében elmondta, hogy a galériában megrendezett rendszeres kiállításokról feljegyzéseket helyeznek el az egyetem levéltárában is, ezzel biztosítva, hogy a Soproni Egyetemen zajló aktív alkotó és kreatív törekvések nyomot hagyjanak az intézmény történetében, és évtizedekig megőrzésre kerüljenek.
A kiállítás megtekinthető: 2025. március 30-ig
Helyszín: Port-a-Rt Galéria, 9400 Sopron, Cházár András tér 1.
Finisszázs: 2025. március 24-én 17:00 órától, kötetlen tárlatvezetéssel, amelyen Zalavári József és Uhl Gabriella művészek várják az érdeklődőket.
A Sopron TV híradója az eseményről:
Kapcsolódó tartalmak
- Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesült oktatónk
- MEGHÍVÓ: Fával építés konferencia (2025. április 9.)
- I. Grundfos Mérnökségi Verseny
- Ferenczy Noémi-Díjat kapott oktatónk
- Nemzeti Filmintézet és Soproni Egyetem Filmklub: Te, rongyos élet…!
- Hallgatói Fórum: 2025. március 20.
- Hallgatóink kiemelkedő sikere a WPO WorldStar Student csomagolástervezési versenyen
- MEGHÍVÓ: Zalavári József kiállítása
- Data Meetup az FMK Alkalmazott Tudományi Intézetében
- Nemzeti Filmintézet és Soproni Egyetem Filmklub: Régi idők focija