Szakmai hét, a húsvéti tojásfestés újragondolásával!
Formatervezők és a görbült felület vizsgálata, autótojások a térlátás fejlesztésére
Az alapötlet előzménye az az igény, hogy a formatervezésre jelentkezők évek óta az autódesign területtel is foglalkoznának. Az oktatóink kiemelt nagy autógyártokkal dolgoztak és kisérték útján a végzett hallgatókat az ilyen irányú karrierjükben. Terveink szerint a tantárgyainkba a jövőben ezt a komplex formatervezési irányt is megjelenítenénk. A mai kedden reggel a hallgatókkal a tojásfestés hagyományos előkészítését követően (tojás fúrás, tojásfúvás) után, a közösségi reggeli mellett ismertettük a feladatot.
Kalapból húzott mindenki egy előre összeírt- összeválogatott listából autó típust. A feladat az autó karakterisztikájának, formabontó és elválasztó vonalainak, gráfjainak megismerése sík felületen, műszaki ábrákban és rajzokban. Ezt követően sajátos kihívás a görbe és folyamatos, önmagába visszatérő felületre a meghatározó vonalakat felrajzolni.
A rajzolás, mint kiderült minőségi és összetett térlátást igényel a tojáson. A fővonalak, főnézetek, kerekek és az ismert autó génjeit, tömegét arányosan és vonalhangsúlyokkal felvinni, nem is egyszerű szemléletet követel. A munka a könnyedsége mellett, határozott tervezői döntéseket is meg kellet hozni, mivel a tojás ilyenformán is egy „tárgy”.
A hallgatókkal, titkon nevettünk és a kifordított” görbetükör” világban ráismertünk a gondolati és szerkesztési sémák különbözőségére. Lényeg a felvázolt vonalak értelmezésein, a konzultáción átbeszéltek alatt, tudatos oktatási hozadékkal és megélt tartalommal fejlődtek a hallgatók.
Az eredményeket néhány fotóval illusztráljuk:
![]() |
![]() |
![]() |
írta: Polyák János
egyetemi decens, szakfelelős
Kapcsolódó tartalmak
- A Soproni Egyetem hallgatóinak kiállítása a Nemzeti Színházban
- Home, Sweet Home - A PortArt Galériában mutatja be kiállítását Szigethy Anna
- A Soproni Egyetem hallgatóinak kiállítása a 12. Madách Nemzetközi Színházi találkozón Budapesten
- Elhunyt dr. Hargitai László
- Kiváló eredményeket értek el az FMK hallgatói a 37. OTDK-n
- Németh Róbert egyetemi tanár a Kék bolygó adásában
- Hargitai László „fából faragott világa”
- Nemzeti Filmintézet és Soproni Egyetem Filmklub: Toxikoma
- Hangszerek, formák, gondolatok – Üveges Péter a Természetesen Veled podcastban
- Home, sweet home - Szigethy Anna kiállítása