Közel 200 érdeklődő érkezett az ország különböző pontjaiból a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar nyílt napjára január 17-én. A műszaki, informatikai, társadalomtudományi és művészeti képzések iránt érdeklődők a Soproni Egyetem P épületébe érkeztek a délelőtti tájékoztatóra.
A délelőtti tájékoztatást Dr. habil. Horváth Péter György oktatási dékánhelyettes nyitotta meg, aki a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karról, az új felvételi eljárásról, pontszámításról, a kar képzéseiről és a hallgatóknak szóló lehetőségekről tartott előadást. Ezután Török Ignác tartott egy rövid bemutatást a Szent Pál Katolikus Szakkollégiumról, majd Sajdik Tamás frissen záróvizsgázott faipari mérnök hallgató és kari HÖK elnök adott némi ízelítőt az érdeklődőknek a soproni diákhagyományokról, valamint a kollégiumi- és diákéletről. Az ismetető előadások után is lehetősége volt a jelenlévőknek feltenni kérdéseiket az előadóknak és a jelen lévő szakfelelősöknek.
Délután a program az érdeklődési területeknek megfelelően, szakspecifikus programokkal folytatódott tovább az egyetemi campus különböző helyszínein.
A műszaki képzési terület, azon belül a faipari mérnöki és az ipari termék- és formatervező mérnöki szakok iránt érdeklődők részére érdekes szakmai programokkal és bemutatókkal készültek az oktatók, valamint meg lehetett látogatni a tanműhelyt is. A program végén az intézményi pontok megszerzéséhez a szakmai programok ismeretanyagából készült teszt kitöltésére volt lehetősége a résztvevőknek.
Az informatikai képzés iránt érdeklődőknek a gazdaságinformatikus alapszak bemutatása után az „IT Treasure hunt 1.1” program következett. A jelenlévő diákok különböző megmérettetések teljesítésével szerezhették meg az intézményi többletpontot a felvételihez. A feladatok témája tükrözte az informatikus szakma sokszínűségét, megoldásukhoz az oktatók által átadott tudásmorzsákra is szükség volt, melyek bepillantást adtak a képzés néhány kurzusába is. Mindeközben az érdeklődőknek lehetőségük volt beszélgetni az oktatókkal, valamint aktív és végzett gazdaságinformatikus hallgatókkal a képzésről.
A kommunikáció- és médiatudomány alapszak, valamint a művészeti képzési terület iránt érdeklődők számára a Kreatívipari Intézet bemutatása után következett néhány általános tudnivaló a szakokról és a felvételi eljárásról, majd aktív hallgatók számoltak be a szakon végzett tervezéseikről, élményeikről és a hallgatói sikerekről is. A kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók a riporteri, szerkesztői munkáról beszéltek, a művész hallgatók a formatervezői, tervezőgrafikusi és építőművészeti projektekről tartottak bemutatót.
A megjelent diákok, érdeklődők kaptak számos jótanácsot arról is, hogy hogyan készüljenek a felvételire, mi kerüljön a portfólióba. Mindeközben lehetőségük volt megismerni az intézetet a hallgatói munkák kiállításán, prezentációkon, interaktív szakos bemutatkozásokon, illetve a személyes beszélgetéseken keresztül.
Köszönjük mindenkinek a részvételt és az érdeklődést szakjaink iránt!
Kapcsolódó elérhetőségek
Kapcsolódó tartalmak
- Nemzeti Filmintézet és a Soproni Egyetem Filmklub: Emberek a havason
- Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia (PROGRAM)
- Bázisiskolák faipari szakmai versenyének megnyitója
- MEGHÍVÓ: Dr. Lugosi Armand emlékülés
- Kreatívipar 1.0 kiállítás megnyitó (FUGA Budapesti Építészeti Központ)
- Alkotói szabadság és harmónia - a Kisalföld interjúja a Soproni Egyetem oktatójával
- MEGHÍVÓ: Prof. Dr. Molnár Sándor emlékülés
- Data Meetup az FMK Alkalmazott Tudományi Intézetében
- 120 éves Elektrotechnikai Tanszék - Jubileumi konferencia
- Meghívó: Színek és rétegek (Pécs)