Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Faipari Szakmai Versenyt

SopronMédia cikke a megnyitóról:

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a Faipari Szakmai Versenyt

A nyolcadik Faipari Szakmai Versenyt nyitották meg szerda délután a Soproni Egyetemen. A már hagyománnyá vált versenyre az ország egész területéről érkeztek tanulók azokról a szakképzésben résztvevő helyekről, ahol faipari oktatás zajlik. Idén 14 iskola tanulói mérettetik meg magukat.

A verseny és a bázisiskolákkal való együttműködés célja az, hogy az egyetem hozzájáruljon a faipari technikumok és a szakképző iskolák képzéseinek sikerességéhez, illetve hogy a bázisiskolák is bekapcsolódhassanak az intézmény életébe.

Az eseményt ünnepélyesen megnyitotta Csóka Lajos Péter, a Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja, FAO főtitkár, a rendezvény fővédnöke. Köszöntőt mondott Barcza Attila országgyűlési képviselő, prof. dr. Lakatos Ferenc, a Soproni Egyetem rektorhelyettese, valamint Magas Ádám, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a kereskedelmi tagozatának elnöke.

A verseny felépítéséről prof. dr. Magoss Endre dékán beszélt: a gyakorlati rész egy mestermunkának az elkészítése, amelyet egyetemi hallgatók terveznek. A művészhallgatók tervezik meg a dizájnját, ezt pedig faiparimérnök-hallgatók fordítják le a gyártás nyelvére. Ezt készítik el a csapatok meghatározott körülmények között, természetesen azonos feltételek mellett.

A csapatoknak a zsűri osztja ki a feladatot, amit ki kell dolgozniuk, ezt gyártmányterv alapján kell elkészíteniük.

Barcza Attila országgyűlési képviselő kiemelte, a Soproni Egyetem Magyarország faipari központja mind szellemi, mind fizikai tekintetben.

Nagyon büszkék vagyunk az egyetem faipari hagyományaira és arra is, hogy a képzést a hallgatók és az oktatók közössége az elmúlt években minden szinten meg tudta újítani, és egy olyan tudáshoz jutnak az itt végzettek, amivel azonnal el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon.

Azért fontos, hogy a középiskolás réteg is találkozzon az egyetemmel és ezzel a közeggel egy szakmai versenyen, mert belőlük válhatnak a Soproni Egyetem újgenerációs hallgatói, és bízunk benne, hogy városunkat választják majd - mondta el az országgyűlési képviselő.

Szakmai Faipari verseny megnyitó
Fotó: Griechisch Tamás, SopronMédia

Forrás: https://www.sopronmedia.hu/cikkek/nyolcadik-alkalommal-rendezik-meg-a-faipari-szakmai-versenyt

Cikk nyomtatása E-mail