Nemzetközi Számelméleti Konferencia a Soproni Egyetemen
Neves matematikai konferenciasorozat indult a Soproni Egyetemen. A 25. Közép Európai Számelmélet Konferenciának otthont adó rendezvényre tizennégy országából (köztük a tengerentúlról) érkeztek tudósok, hogy megvitassák a téma aktuális kutatási eredményeit.
.jpg)
A számelmélet a matematikának egy érdekes ága. Kevés alkalmazási terület van, de az utóbbi időszakban sikerült egy olyan módszert kifejleszteni, ami a legbiztosabb titkosítási eljárásoknak az alapja például a számítógép kommunikációban, protokollban vagy a banki folyamatokban. Ennek köszönhetően a számelmélet újból visszanyerte presztízsét a matematikán belül - mondta el dr. Szalay László egyetemi tanár, a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar oktatója és a helyi szervezőbizottság elnöke. Hozzátette, hogy az egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy nemzetközi szinten is megjelenjen és erre az egyik legjobb lehetőség a konferenciák szervezése.

A rendezvényre, amelyet a Soproni Egyetem képviseletében prof. dr. Lakatos Ferenc Kutatási és Külügyi rektorhelyettes nyitott meg, 14 ország, közel hatvan résztvevője érkezett. A többség Európából jött, de Amerikából, Kanadából, Dél-Afrikából, Algériából, Törökországból és Japánból is érkeztek vendégek. A rendezvény fontos célja, hogy az idősebb, tapasztalt professzorok elhozzák azokat a tanítványaikat, akik PhD tanulmányokat folytatnak vagy a közelmúltban szerezték meg ezen fokozatukat, ily módon a fiatal kutatók is bekapcsolódhatnak a tudományos vérkeringésbe.
Kapcsolódó tartalmak
- Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia - 2025. november 27.
- Nyílt Nap - 2025. december 10. (PROGRAM)
- A magyar népmese háza projekt: meghatározó alkotói szerepben a Soproni Egyetem hallgatói
- A Soproni Egyetem polgárainak kiemelkedő sikereit díjazta a város
- Nemzeti Filmintézet és Soproni Egyetem Filmklub: Aurora Borealis-Északi Fény
- Polyák János tervezőművész Glasszikus című kiállítása a Port_A_Rt Galériában
- Komplex tanulmányúton jártak a végzős faipari mérnök hallgatók
- Polyák János formatervező kiállítása a Port_A_Rt Galériában
- A Soproni Egyetem és a Győri Ipartörténeti Alapítvány közös projektje: újjászületik a burcsella
- Kreativitás és szakmai tudás a középpontban – fiatal tehetségek a Soproni Egyetemen