Gyönyörű hóesésben tartotta meg december 6-án nyílt napját a Soproni Egyetem négy kara. Az időjárás miatt keletkezett esetleges közlekedési fennakadások ellenére is közel százötven látogató érkezett az ország minden szegletéből, akik a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar sokrétű képzései iránt érdeklődtek.
A műszaki, informatikai, társadalomtudományi és művészeti képzések iránt érdeklődők a Soproni Egyetem főépületébe érkeztek, ahol a nagy létszámú előzetes regisztráció miatt, képzési területenként elosztva két teremben tudták elfoglalni helyüket. Amíg mindenki megérkezett, a kart és a képzéseket bemutató kisfilmeket nézhették meg a megjelentek.
A délelőtti tájékoztatást Dr. habil. Horváth Péter György oktatási dékánhelyettes nyitotta meg, aki a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karról, az új felvételi eljárásról, pontszámításról, a kar képzéseiről és a hallgatóknak szóló lehetőségekről tartott előadást. Ezután Sajdik Tamás faipari mérnök hallgató és kari HÖK elnök adott némi ízelítőt az érdeklődőknek a soproni diákhagyományokról, valamint a kollégiumi- és diákéletről. Az ismetető előadások után is lehetősége volt a jelenlévőknek feltenni kérdéseiket az előadóknak és a jelen lévő szakfelelősöknek.
Délután a program az érdeklődési területeknek megfelelően, csoportbontásban folytatódott tovább különböző helyszíneken.
A műszaki képzési terület, azon belül a faipari mérnöki és az ipari termék- és formatervező mérnöki szakok iránt érdeklődők részére érdekes szakmai programokkal és bemutatókkal készültek az oktatók, valamint meg lehetett látogatni a tanműhelyt is. A program végén az intézményi pontok megszerzéséhez a szakmai programok ismeretanyagából készült teszt kitöltésére volt lehetősége a résztvevőknek.
Az informatikai képzés iránt érdeklődőknek a gazdaságinformatikus alapszak bemutatása után az „IT Treasure hunt 1.0” program következett. A jelenlévő diákok különböző megmérettetések teljesítésével szerezhették meg az intézményi többletpontot a felvételihez. A feladatok témája tükrözte az informatikus szakma sokszínűségét, megoldásukhoz az oktatók által átadott tudásmorzsákra is szükség volt, melyek bepillantást adtak a képzés néhány kurzusába is. Mindeközben az érdeklődőknek lehetőségük volt beszélgetni az oktatókkal, valamint aktív és végzett gazdaságinformatikus hallgatókkal is a képzésről.
A kommunikáció- és médiatudomány alapszak, valamint a művészeti képzési terület iránt érdeklődőknek a Soproni Egyetem P épületében folytatódott a délutáni program. A Kreatívipari Intézet bemutatása után következett néhány általános tudnivaló a szakokról és a felvételi eljárásról, majd aktív hallgatók számoltak be a szakon végzett tervezéseikről, élményeikről és a hallgatói sikerekről is. A kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatók a riporteri, szerkesztői munkáról beszéltek, a művész hallgatók a formatervezői, tervezőgrafikusi és építőművészeti projektekről tartottak bemutatót.
A megjelent diákok, érdeklődők kaptak számos jótanácsot arról is, hogy hogyan készüljenek a felvételire, mi kerüljön a portfólióba. Mindeközben lehetőségük volt megismerni az intézetet a hallgatói munkák kiállításán, prezentációkon, interaktív szakos bemutatkozásokon, illetve a személyes beszélgetéseken keresztül.
A szervezők és az oktatók köszönik az érdeklődőknek a nagy létszámú részvételt az újabb Nyílt napon és remélik, hogy a megjelentek közül mindenki jól érezte magát a rendezvényen és minden felmerülő kérdésére választ kapott.
Várunk mindenkit szeretettel a következő kari Nyílt napunkon is, melynek időpontja:
2024. január 17.
Kapcsolódó tartalmak
- VELUX workshop a Soproni Egyetemen
- Szakmai kapcsolatépítés a Győri Széchenyi Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karával
- Emlékülés professzor dr. Molnár Sándor 80. születésnapja alkalmából
- Hatalmas volt az érdeklődés a decemberi nyílt napon
- Arany Rajzszög: országos tervezőgrafikai mustrán állítottak ki hallgatóink
- Projekthét pótlás: kreatív ajándéktárgy tervezés
- Nyílt Nap - 2025. január 15.
- Felvételi 2025
- Felvételi pontszámítás 2025
- BudapART bútor tervező pályázat