(Forrás: uni-sopron.hu)
A Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar, Alkalmazott Művészeti Intézetének hallgatói közel egy éven át dolgoztak a Weöres Sándor Színház aulájának és éttermének belsőépítészeti tervein.
A Falco Zrt., mint stratégiai partner volt az összekötő kapocs a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kara és a Weöres Sándor Színház között. Az intézmények együttműködéséből komplex vizsgaprojekt született: az Alkalmazott Művészeti Intézet harmadéves építőművész hallgatói készítették el a színház aulájának és éttermének újragondolt belsőépítészeti terveit. Felkészítő tanáruk Bakonyi Beáta és Szén-Molnár Tamás művésztanárok voltak és a kezdeményezést Dr. Lenkei Balázs intézetigazgató karolta fel.
A szombathelyi Weöres Sándor Színházban a csütörtöki Kivilágos kivirradtig előadás előtt ünnepélyes keretek között hirdették ki győzteseket.
A belsőépítészeti tervekből egy hónapon át látogatható bemutatón szavazhatott a tervekre személyesen a közönség. Emellett online formában is várták a szavazatokat. A színházi dolgozók külön voksolhattak a nekik tetsző belsőépítészeti megoldásra és a Soproni Egyetem tanárai is felállítottak egy rangsort, így három fronton zajlott le a legjobbak kiválasztása. A pályamunkákra több mint 3000 papíralapú szavazat érkezett, továbbá 2700 online.
A díjakat Bakonyi Beáta művésztanár, Kovács Tamás, a Falco Zrt PR vezetője és Szabó Tibor, színházigazgató adták át.
Eredmények:
Közönségdíj – a színházban személyesen és online leadott szavazatok alapján:
I.helyezett: Keserű Dorka
Színházi dolgozók díja:
I.helyezett: Néger Martin
Soproni Egyetem szakmai díjai:
I. helyezett: Heil Rozália
II. helyezett: Csabai Luca
III. helyezett: Keserű Dorka
A projektben résztvevő hallgatók közül oklevelet és ajándékcsomagot vehetett át Kovács Tamástól, a Falco Zrt. PR vezetőjétől: Kiss Virág, Marton Bendegúz, Takács Alexandra és Varga Judit építészművész hallgató.
A tervek szerint a díjnyertes munkákat májusban a Ligneumban a soproni közönség is megtekintheti.
A közönségdíjas Keserű Dorka terve:
A színházi dolgozók győztes terve Néger Martiné:
A szakmai I. helyet Heil Rozália kapta:
Kapcsolódó tartalmak
- Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia - 2025. november 27.
- Nyílt Nap - 2025. december 10. (PROGRAM)
- A magyar népmese háza projekt: meghatározó alkotói szerepben a Soproni Egyetem hallgatói
- A Soproni Egyetem polgárainak kiemelkedő sikereit díjazta a város
- Nemzeti Filmintézet és Soproni Egyetem Filmklub: Aurora Borealis-Északi Fény
- Polyák János tervezőművész Glasszikus című kiállítása a Port_A_Rt Galériában
- Komplex tanulmányúton jártak a végzős faipari mérnök hallgatók
- Polyák János formatervező kiállítása a Port_A_Rt Galériában
- A Soproni Egyetem és a Győri Ipartörténeti Alapítvány közös projektje: újjászületik a burcsella
- Kreativitás és szakmai tudás a középpontban – fiatal tehetségek a Soproni Egyetemen