Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat

Keresés

Helyi és multinacionális vállalatoknak is készítettek TikTok-videókat a Soproni Egyetem hallgatói

Az elmúlt tanév gyakorlatához hasonlatosan a szorgalmi időszak utolsó három gyakorlati órájára három szervezet képviselője is meghívást kapott a Soproni Egyetem II. éves, kommunikáció- és médiatudomány szakos hallgatóihoz, Online szolgáltatások óra keretében.

A hallgatóknak 3-5 fős csapatokban, alkalmanként három órája volt kitalálni és elkészíteni azt a TikTok-videót, mellyel véleményük szerint a leghatékonyabban lehetne megismertetni és értékesíteni a vállalati képviselő által (meglepetésszerűen) hozott terméket, így tehát figyelembe véve többek között az adott brand, a termék, a célcsoport, illetve természetesen a TikTok és felhasználóinak sajátosságait. A tavalyi évtől eltérően idén nem csak helyi vállalkozóknak kellett tartalmat készíteniük a tárgy hallgatóinak.

Dr. Horváth Judit gyógyszerész, gyógyszerész-közgazdász, a soproni Segítő Mária Gyógyszertár tulajdonosa és vezetője a gyógyszertár által forgalmazott gyógyteakeveréket, Rigler Zsolt, a Penso Kft. tulajdonosa és ügyvezetője az általuk franchise partnerként forgalmazott Dorko termékek közül a nagyon könnyű, „Ultralight” fantázianevű cipőt, Orosz Anna, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója és Dénes Kálmán termelési vezető pedig a sörgyár szűretlen Soproni lager sörét hozta el.

Online szolgáltatások óra

Külön büszkeség számunkra, hogy Judit és Zsolt is a Soproni Egyetem öregdiákja!

A videókat értékelő zsűriben az adott órára érkező vendég mellett Horváth Kata, a Soproni Egyetem Közgazdaságtudományi Karának PR munkatársa és közösségi média szakértője, és a tárgy oktatójaként Dr. Pirger Tamás, a Közgazdaságtudományi Kar adjunktusa kapott helyett.

Gratulálunk a hallgatóknak a gyakorlati feladat színvonalas teljesítéséhez, vendégeinknek pedig ezúton is köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat!

Cikk nyomtatása E-mail