Együttműködés az oktatásban az Uniqa-val
Egyetemünk képzési portfóliójának több szakja összecseng az Uniqa Insurance Group AG működési területével, mint például a Nemzetközi gazdálkodás, Pénzügy és számvitel, valamint a Gazdaságinformatikus alap- és mesterképzések. Kiemelten fontos számunkra, hogy hallgatóink a magas színvonalú elméleti ismeretek mellett valós, gyakorlati tapasztalatokkal is felvértezzék magukat. Ezt a célt erősítik az Egyetem piaci partnerekkel kötött aktív együttműködései.
Az Uniqa AG-vel a tavaszi félév elején indultak meg az egyeztetések. A bécsi székhelyű cég képviseletében Tanja Weber, Recruiting Expert, valamint Florian Grassmück, Employer Branding Expert tettek látogatást májusban a soproni kampuszon, ahol az érintett képzések képviselőivel egyeztettek az olyan együttműködési lehetőségekről, mint szakmai gyakorlatok, vendégelőadások, céges projektek, stb.
A pozitívan zárt egyeztetést követően júniusban végzős gazdaságinformatikus hallgatókat, s az őket kísérő oktatókat fogadta a cég a bécsi Duna-csatorna partján az Uniqa Toronyban, ahol megismerték a cég működési területét, értékeit, valamint gyakornoki lehetőségeket is.
Kötetlen beszélgetés keretében a humánerőforrás osztály vezetőitől azt is megtudhatták az érdeklődők, hogyan működik egy nyitott állás esetében a felvételi eljárás, mit figyelnek az önéletrajzban, és mik a legfontosabbak az állásinterjún.
Kapcsolódó tartalmak
- Tanévzáró és diplomaátadó ünnepség - 2026. június 25.
- Év Oktatója Díjat nyert Kósa Balázs, karunk egyetemi tanára
- Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat nyert karunk munkatársa
- Sikeres hallgatói részvétel a XII. Lombosfa Konferencián a Molnár Sándor Emlékalap támogatásával
- Diplomavédések a Faipari Mérnöki és Kreatívipari Karon
- MEGHÍVÓ: Diplomaátadó ünnepség - 2026. június 25.
- Hallgatónk lett a Győri Nemzeti Színház díszlettervezői pályázatának nyertese
- A Soproni Egyetem hallgatói segítenek a Szent Mihály-hegy Védő és Vendégváró Egyesületnek
- Magyar Népmesék című színházi makett-kiállítás hallgatóink munkájából június 10-én
- PÁLYÁZATI FELHÍVÁS: Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj 2026/2027. tanévre