Dr. Csíkszentmihályi Péter DLA h.c. professzor emlékére
2023. augusztus 1-én, 82 éves korában elhunyt Csíkszentmihályi Péter magyar belsőépítész, az MTA doktora, a Soproni Egyetem Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar Alkalmazott Művészeti Intézetének nyugalmazott egyetemi tanára.
Csíkszentmihályi Péter 1941. szeptember 11-én született Budapesten. 1964-ben végzett az Iparművészeti Főiskolán. 1968-tól tanított az Iparművészeti Főiskola Építész Tanszékén, előbb adjunktusként, majd docensként. 1992-től egyetemi tanár, 1991–1996 között pedig a Magyar Iparművészeti Főiskola vezetője volt.
1996-tól professzorként ő szervezte meg a Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetében az építőművész szakot. Soproni munkásságának meghatározó vonásaként Csíkszentmihályi professzor nevéhez fűződött az építőművész szak országos, illetve nemzetközi hírűvé tétele, amelynek nyomán jelentős számban választották a továbbtanulni szándékozók ezt a képzést, és az eltelt évek során számos, később komoly nevet szerzett alkotó művész végzett ebben az intézményben.
Csíkszentmihályi professzor úr érdemei közé tartozik a soproni építőművész szak sajátos profiljának kialakítása, ezen belül a kreatív tervezés, belsőépítészeti tervezés, bútortervezés és tárgyelemzés tantárgyak elhivatott szellemű tanítása. A Sopronban töltött évek során sajátos ethosszal, alkotói arculattal rendelkező szakmai műhelyt sikerült kialakítania. Ennek jegyében lehetővé vált az olyasféle oktatói-kutatói közösségnek az összekovácsolása is, melynek tagjai kiemelkedő szakmai színvonalon tudták a modern építőművészet, ezen belül a belsőépítészet és a bútortervezés általuk fontosnak tekintett alkotóinak szellemiségét továbbadni a szakon tanulmányaikat folytató hallgatóknak.
Csíkszentmihályi Péter kiemelkedő tervezőművészi munkásságának elismeréseként 1991-ben megkapta a Római Magyar Akadémia Ösztöndíját, 2001-ben pedig a Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet vehette át. 2003-ban a Magyar Iparművészeti Egyetem DLA h.c. címmel honorálta alkotói érdemeit.
(írta: Dr. Molnár László)
Kapcsolódó tartalmak
- Nyílt Nap - 2026. január 14. (PROGRAM)
- Elhunyt Verő József geofizikus, a Soproni Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára, az MTA rendes tagja
- Több száz fiatal érkezett decemberi nyílt napunkra
- Rajz felvételi előkészítő tanfolyam
- „Hallgató Magazin – mi írjuk a jövőt!” - Lapszámbemutatót tartott a Hallgató Magazin szerkesztősége
- Helyi és multinacionális vállalatoknak is készítettek TikTok-videókat a Soproni Egyetem hallgatói
- Kari Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia - 2025. november 27.
- A magyar népmese háza projekt: meghatározó alkotói szerepben a Soproni Egyetem hallgatói
- A Soproni Egyetem polgárainak kiemelkedő sikereit díjazta a város
- Nemzeti Filmintézet és Soproni Egyetem Filmklub: Aurora Borealis-Északi Fény