Nyelvváltó

Gyengénlátó Változat
Név Szabóné Sándor Julianna
Beosztás tanulmányi előadó
Telefonszám (+36 99) 518-736
E-mail cím sandor.julianna##kukac##uni-sopron.hu
Szervezeti egység Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar
Dékáni Iroda

További információk

p_info_msc.jpg

Miért a gazdaságinformatikus MSc szak?

A képzés a gazdasági és informatikai ismeretek különleges keverékét nyújtja, amelyre nagy igény van a vállalatok részéről. Sopronban 2002 óta van gazdaságinformatikus képzés, mely 2022-ben egy átfogó megújuláson esett át, hogy még gyakorlatiasabb, a hallgatói és munkaerőpiaci igényekhez jobban alkalmazkodó tudást adjon.

Az önállóan és csapatban végzendő projektek megerősítik a tanult ismereteket, fejlesztik a kreatív gondolkodást és a problémamegoldó képességet. Ezért több tárgyon is projekt-orientált a számonkérés, és olyan rendezvények is lehetőséget nyújtanak a projektmunka megtapasztalására, mint a félévenkénti Hackathlon, valamint szakmai, tanulmányi és tudományos versenyek, workshopok.

Fiatalos, színvonalas szaktudású oktatóink a kis létszámnak köszönhetően minden hallgatóra kellő figyelmet tudnak fordítani. Segítenek a lemaradóknak, és egyengetik a tehetségek pályáját.

A megújult mesterszakunk egy másik fő előnye, hogy levelező tagozaton indul nagy részben online oktatással. Ennek köszönhetően a tanulmányok könnyebben összeegyeztethetőek a munkával, családdal (a szakmaiság csorbulása nélkül) és akár otthonról is elvégezhető.

Mit tanulhatsz a gazdaságinformatikus MSc szakon?

A képzés az adatelemzésre fókuszál, így a tantárgyak is e témakör köré épülnek. Manapság az adatelemzés iparágtól függetlenül rendkívül fontos. Emiatt is tartjuk fontosnak, hogy megújult MSc képzésünkön átadjunk minden olyan szükséges tudást, amit sikeresen lehet alkalmazni számos tudományterületen.

Milyen tantárgyak vannak?
  • Adattárház-építés mesterfokon
  • Valós idejű adatmenedzsment
  • Az adattudomány statisztikai alapjai
  • Gyakorlati optimalizálás módszerei
  • Üzleti szolgáltatásmodellek az informatikában
  • Vizuális kommunikáció és tervezés
  • Webes adatvizualizáció
  • Business Engineering és Menedzsment
  • Nagyvállalati BI-platformok
  • Programozási nyelvek az adattudományban
  • Szemantikus Mesterséges Intelligencia
  • BI eszközök: Adatelőkészítéstől adatvizualizációig

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

A mesterképzés elvégzése után lehetőség van jelentkezni doktori képzésre, a tudományághoz kapcsolódó szakirányú továbbképzésekre és akár más mesterképzésre is.

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

p_itf_msc.jpg

Miért az ipari terméktervező mérnöki MSc szak?

Az ipari terméktervező mérnöki mesterszak oktatási programja alapképzésre (BSc vagy BA) épülő mesterképzés, mely négy féléves, ökodesign szemléletű rendszerben szerveződött. Az alapozó, generalista tervezői és szakelméleti kurzusoktól a bővített szakmai ismeretek felé mutató, a személyes szakmai arculat megteremtését elősegítő oktatást valósit meg.

A képzés során megszerzett ismeretekkel önálló tervezői, projektvezetői képességeket sajátíthatsz el, melyek a munkaerőpiacon jelentős előnyt jelentenek majd a számodra!

 

Mit tanulhatsz az ipari terméktervező mérnöki (MSc) szakon?

Első szemeszter

Az első szemeszterben a design különböző területeit érintő szakmai feladatok megoldásán keresztül ad átfogó, az eddig megszerzett szakmai tudást integráló és annak színvonalát emelő ismereteket. A tervezői kompetenciát az ökodesign-filozófia, ökomenedzsment, ökomarketing, a technológia társadalmi és gazdasági, természeti és társadalomtudományi, művészeti összefüggéseinek megértésével szélesíti ki.

Második és a harmadik szemeszter

Hallgatóként képessé válsz arra, hogy egyre függetlenebb módon szervezd és strukturáld a tervezési innováció folyamatát, egyéni stratégia megfogalmazásával építsd fel a termék vizuális imázsának minden elemét. Ez a legkülönbözőbb ökodesign stratégia, ökodesign menedzsment és problémamegoldó tervezés módszertani ismeretek elsajátításával válik lehetővé, ökoanyag és technológiai ismeretekkel bővítve a képzést. Előtanulmányokkal készíti elő a diplomatéma kiválasztását.

Negyedik szemeszter

Az eddig megszerzett szakmai tudás a diplomamunka elkészítésével tárgyiasul. A diplomamunka lehetőség szerint ipari, ill. design stúdiókban, közvetlen piaci körülmények között elkészített mestermunka, amelyet elméleti és kutatói, teoretikus és empirikus munka alapoz meg.

 

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

Az ipari termék- és formatervező mérnök a művész és a mérnök kvalitásait ötvözi; biztosítja a forma és funkció összhangját, a termék sikerét. Az ilyen szakemberek ma itthon és világszerte nagyon keresettek, így biztosítva lesz a jövőd!

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

Miért a Design- és művészetmenedzsment mesterszak?

A Design- és művészetmenedzsment (MA) mesterszak négy féléves, 120 kredit megszerzését előíró, nappali tagozatos mesterképzés művészeti területen. A művészeti és design termékeket, valamint szolgáltatásokat kínáló piaci vállalkozások, non-profit szervezetek - múzeumok, galériák, aukciósházak - számára ma már nélkülözhetetlen egy olyan szakember, aki tájékozott a piaci és művészeti trendek világában egyaránt, rendelkezik menedzsment, marketing, gazdasági, jogi ismeretekkel és szenvedélye a design és a művészet.

Amennyiben kiállítások, művészeti események, fesztiválok szervezésével, irányításával szeretnél foglalkozni, érdekel a projektmenedzsment, kortárs művészeti kritika, design és művészeti stúdiók világa, jelentkezz hozzánk!

Fontos tudni a szakra való jelentkezéshez, hogy a teljes kreditértéket beszámítjuk azoknál, akik a design- és művészetelmélet, designkultúra, a média design alapképzési szak, továbbá a bölcsészettudomány, társadalomtudomány, gazdaságtudományok és művészeti képzési területek alapképzési szakjairól jelentkeznek. Más BSc szakokon végzettek számára 60 kreditnyi többlettanulmányt szükséges elvégezni két év alatt az előírások szerint.

 

Mit tanulhatsz a Design- és művészetmenedzsment mesterszakon?

A képzés követelményeinek és céljainak megfelelően, ha ezt a szakot választod, a tanulmányaid során széleskörű ismereteket szerezhetsz a gazdaság- a társadalomtudományok, valamint a bölcsészettudományok és a művészeti közvetítés területeinek diszciplínáiból egyaránt. Hangsúlyt helyezünk arra is, hogy a képzés során érdeklődésednek megfelelően tudj gyakorlati ismereteket szerezni a kortárs művészet, az alkalmazott művészet vagy a kulturális örökség gondozásával foglakozó intézményeknél.

A szakon tanulható egyes tudományterületek belső arányai valahogy így néznek ki:

kultúra-gazdaságtan és jog 8-12 kredit;

vezetés és menedzsment 10-14 kredit;

marketing és márkaépítés 6-10 kredit;

üzleti tervezés, vállalkozási pénzügyek 6-8 kredit;

társadalomkutatás, kultúraszociológia 6-10 kredit;

kommunikáció és művészetközvetítés 8-10 kredit;

médiaismeretek 6-12 kredit;

design- és művészettörténet 6-8 kredit;

design- és művészetelmélet 6-8 kredit.

 

A képzés során félévenként 50 óra gyakorlatot is teljesítened kell művészeti intézményeknél. A Soproni Egyetem ehhez kapcsolódó együttműködési szerződéssel rendelkezik többek között a Pro Kultúra Sopron, a Sign Reklámgrafikai Ügynökség, és az Eszterházy-központ intézményeivel is.

 

Továbbtanulási és karrierlehetőségek

A kultúra- és művészetközvetítés bármely területén el tudsz helyezkedni ezzel a diplomával. Sorolhatnánk itt sokáig, de talán elég néhány példa: múzeumok, galériák, aukciósházak, színházak, reklámügynökségek, rendezvényszervező irodák, különféle művészeti stúdiók, a kreatív ipar területén működő cégek, vállalkozások.

De ha van ambíciód hozzá, doktori fokozatot is szerezhetsz, akár a rokon képző intézményekben, akár a Soproni Egyetem Doktori Iskolájában.

Reméljük, meggyőztünk arról, hogy ezek alapján érdemes jelentkezni hozzánk.

 

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

Miért a formatervező művész MA szak?

Az alapképzést követően a komplex gondolkodás és az összetett tervezés kerül előtérbe. A már érett személyiséggel rendelkező hallgatók saját program alapján felvételiznek és a képzési tartalmat az érdeklődésük figyelembevételével célzottan alakítjuk ki. A hallgatói lehetőségek növekednek, a feladatokban az egyetem és az oktatók kapcsolati tőkéjét is mozgósítjuk. Az éles projektfeladatok mindennaposak lesznek az oktatásban. A mesterképzés túlmutat az egyetemi lét határain, támogatjuk az önálló projekteket és az AMI-n belül a szakok közötti kooperációt. 

Mit tanulhatsz a formatervező művész MA szakon?

A képzés célja formatervező művészek képzése, akik megszerzett tervezői és tudományos ismereteik birtokában, tudatos és felelősségteljes tervezői magatartásukkal képesek felismerni a társadalom és kultúra, valamint a piacgazdaság és a környezet kihívásait, és tudnak azokra a design és formatervezés eszközeivel rugalmas, hatékony és innovatív megoldásokkal reagálni. Munkájukat a termék-formatervezés és a termékfejlesztés, továbbá a designkutatás valamennyi fázisában képesek önállóan és más szakemberekkel együttműködve, csoportmunkában is végezni, akár a formatervező- és designkutató-csoportok vezetőjeként is. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására. Az alkotó ember kulturális küldetését vállaló, értéket teremtő, értékeket közvetítő és védő, ennek érdekében széleskörű kommunikációs készségekkel – számítástechnika, idegen nyelv, vizuális technikák – felvértezett alkotó értelmiségi ember a képzés célja.  

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

A szakunkon végzett okleveles formatervező művészek számos elhelyezkedési lehetőséggel élhetnek. Lehetnek önálló tervezőművészek, designvállalkozások vezetői, designstúdiónál tervezők vagy akár vezetők is, kreatív ügynökségeknél és reklámcégeknél tervezők, termelő és szolgáltató cégeknél vezetőtervezők, illetve bármilyen designtevékenység szervezői, irányítói illetve vezetői.

A két éves mesterképzés célja, hogy a végzett hallgatók átfogó szakmai ismerettel és kellő gyakorlattal kezdhessék meg szakmai karrierjüket, illetve hazai és nemzetközi posztgraduális képzésre jelentkezhessenek.

A formatervező művész mesterdiploma megszerzése után mindazok a hazai és külföldi továbbképzési lehetőségek rendelkezésre állnak, amelyek magasabb képzettségi fokozat elérését biztosítják: Magyar Iparművészeti Egyetem DLA Iskola, valamint a Soproni Egyetem Doktori Iskolája.  

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

 

Miért az építőművész MA szak?

Mert itt teljesedik ki mindaz, amit eddig tanultál. Nálunk mesterszakon ér össze a külső és a belső, a tudomány és a művészet. Itt válsz tervezőből alkotóvá. Mert szakmai gyakorlat mellett is végezhető, sőt kifejezetten örülünk neki!

Egyetemünkön hagyományosan kis csoportokra bontott gyakorlati mester-tanítvány-kolléga oktatás folyik. Különös hangsúlyt kap a társadalmi és környezeti felelősség, a földrajzi helyzetünkből adódó nemzetközi szemlélet, valamint az egyetemünk oktatási portfóliójából fakadó interdiszciplináris tapasztalat.

Sopron és környékének több évszázados épített öröksége és igényes kortárs építészete közelről teszi tanulhatóvá a mesterséget. Oktatóink valós tervezői tapasztalattal, oktatói és kutatói gyakorlattal rendelkező építészek, belsőépítészek, designerek.

Mit tanulhatsz az építőművész MA szakon?

A nálunk végzett építészek komplex módon ismerik az építészet, belsőépítészet és bútortervezés mesterszintű fortélyait. Ezért is hívjuk a tervezési tárgyainkat komplex fulldesignnak. A képzés követelményeinek és céljainak megfelelően, ha ezt a szakot választod, a tanulmányaid során széleskörű ismereteket szerezhetsz a szükséges elméleti, gyakorlati, tervezési, művészeti, műszaki és vizualizációs diszciplínákból.

A szomszédos Ausztriába történő rendszeres tanulmányútjaink révén első kézből tapasztalhatjuk meg a nemzetközi építészeti eseményeket és folyamatokat. Tervezési feladataink helyszíneinek egy része is nemzetközi. Hallgatóink valós projektekben is részt vesznek konkrét felkérésre, vagy az ipari partnereink meghívására.

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

A mesterszak elvégzése és az előírt szakmai gyakorlat letelte után megszerezhető mind az építészi, mind a belsőépítészi tervezői jogosultság. Végzett hallgatóink elismert irodákban és neves cégeknél dolgoznak itthon és külföldön.

A mesterszakot végzett hallgatóink felkészültek doktori iskolában történő, PhD vagy DLA fokozat megszerzését célzó folytatására.

A tanulmányok egy része külföldön is folytatható, erről bővebb tájékoztatást az ERASMUS oldalunkon olvashatsz.

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

 

p_info_bsc.jpg

Miért a gazdaságinformatikus BSc szak?

A képzés a gazdasági és informatikai ismeretek különleges keverékét nyújtja, amelyre nagy igény van a vállalatok részéről. Sopronban 2002 óta van gazdaságinformatikus képzés, mely 2022-ben egy átfogó megújuláson esett át, hogy még gyakorlatiasabb, a hallgatói és munkaerőpiaci igényekhez jobban alkalmazkodó tudást adjon.

Az önállóan és csapatban végzendő projektek megerősítik a tanult ismereteket, fejlesztik a kreatív gondolkodást és a problémamegoldó képességet. Ezért több tárgyon is projekt-orientált a számonkérés, és olyan rendezvények is lehetőséget nyújtanak a projektmunka megtapasztalására, mint a félévenkénti Hackathlon, valamint szakmai, tanulmányi és tudományos versenyek, workshopok.

Fiatalos, színvonalas szaktudású oktatóink a kis létszámnak köszönhetően minden hallgatóra kellő figyelmet tudnak fordítani. Segítenek a lemaradóknak, és egyengetik a tehetségek pályáját.

Mit tanulhatsz a gazdaságinformatikus BSc szakon?

A képzés az alapismeretek mellett naprakész, az iparban is használt technológiákra is megtanít: Python programozás, verziókezelés Gittel, mesterséges intelligencia, webfejlesztés React Native-ban, ERP rendszerek használata (MSDynamics).

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

Az alapképzés elvégzése után lehetőséged van továbbtanulni gazdaságinformatikus mesterszakon, amin az adatelemzés témakörére helyezzük a fő hangsúlyt (később akár doktori képzésre is van lehetőség), vagy akár azonnal elhelyezkedhetsz a munka világában.

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

 

Miért a tervezőgrafika MA szak?

A képzés célja tervezőgrafikus művészek képzése, akik a vizuális kultúrában való jártasságuk, humán, technológiai, illetve média ismereteik, valamint műveltségük birtokában alkalmasak a kommunikáció rendszerének összefüggésében a tervezési helyzetet értelmezni, kreatív és innovatív javaslatokat tenni, azokat magas szinten megtervezni. A mesterszak 120 kreditértékű programja a formateremtő alkotó munkát, szakspecifikus elméleti teoretikája révén az oktatás, a szakmai irányítás, a szakmai minősítés és dialógus különböző színterei által igényelt készségeket, s nem utolsósorban a DLA képzés tanulmányi programját alapozza.

A grafika nyelvezete hatalmas, bonyolult, szerteágazó struktúra, amely szinte állandóan jelen van körülöttünk, és folytonosan közöl, továbbít, szól valamiről, szól valakihez. A vizuális művészetek e sajátos területével foglalkozik a tervezőgrafikus képzés. Kiemelkedően erős a szakon folyó tipográfiai oktatás, ami korszerű digitális technikák használata mellett a hagyományos nyomtatási módok megismertetésére is komoly hangsúlyt helyez. 

Mit tanulhatsz a tervezőgrafika MA szakon?

Az egyetem hagyományainak megfelelően hangsúlyos a „zöld vonal” vagyis környezetvédelmi szempontok tervezőgrafikai figyelembe vétele. A tervezőgrafika képzés kiemelten képviseli a város grafikai múltjának is jellemző részét képező művészeti ágat, a könyvillusztrációt.

  • Alapozó tárgyak: kreatív mútermi stúdium, tervezéselmélet, vizuális kultúra, gazdasági jog
  • Szakmai törzsmodul: komplex tervezés, médiatechnológiák, design szemiotika
  • Szaktervezési stúdiumok: szaktervezés, képgrafika, fotó, műtermi stúdium, kortárs építészet, design, képzőművészet, prezentációs technikák, innováció, vizuális kommunikáció, design kommunikáció
  • Bölcsészettudományok: médiakultúra, kultúrális antropológia, művészeti filozófiák, vizuális hermeneutika
  • Szaktudományok: környezettörténet, örökségvédelem, fenntartható fejlődés, menedzsment, fogyasztói magatartás 

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

Az okleveles tervezőgrafikusok alkalmasak tervezőgrafikai – mind tervezői, mind autonóm alkotói –, illetve vizuális és kommunikációs, valamint művészeti kutatási folyamatok felépítésére, önálló programalkotásra, ezek végrehajtására önállóan, együttműködésben partnerként és vezető helyzetben egyaránt. Továbbá képesek saját tevékenységük kritikus értelmezésére és értékek kialakítására, felelősséget éreznek az általános vizuális kultúra aktív alakításáért, terjesztéséért, színvonalának emeléséért. Az egyetemünkön végzett okleveles tervezőgrafikusok számos területen megállják a helyüket. Lehetnek önálló alkotóművészek, mint tervezőgrafikusok, illusztrátorok vagy grafikusművészek, elhelyezkedhetnek grafikai stúdiókban, kreatív ügynökségeknél, mint Art Director vagy tervezőgrafikus munkatársak, illetve online és print médiában is vállalhatnak munkát, mint illusztrátorok, képszerkesztők, művészeti vezetők, tördelőszerkesztők, vagy webdesignerek. 

A tervezőgrafikus mesterdiploma megszerzése után mindazok a hazai és külföldi továbbképzési lehetőségek rendelkezésre állnak, amelyek magasabb képzettségi fokozat elérését biztosítják: Magyar Iparművészeti Egyetem DLA Iskola, valamint a Soproni Egyetem Doktori Iskolája.

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

 

Miért a tervezőgrafika BA szak?

Ha megragadnak a képek és lenyűgöznek a színek, imádod a furcsa betűket, telefirkálod karakterekkel, ábrákkal a füzeteidet, akkor Te grafikusnak készülsz! Ha szeretnéd magad a vizualitás nyelvén kifejezni, változtatni akarsz a világon, érdekel a kommunikáció, akkor közénk való vagy! Ha jól rajzolsz vagy festesz, érdekelnek a rajzprogramok és az illusztráció, vagy egyszerűen csak álmodozó vagy, ha szereted a természetet és aggódsz a világ sorsáért akkor jó hírünk van, köztünk a helyed!

Mindezt a gyönyörű Sopronban tanulhatod, egy híresen összetartó közösségben. A természet, a hagyomány és a nyugat metszéspontjában alakult 28 éve az Alkalmazott Művészeti Intézet, a soproni AMI. Erre büszkék vagyunk!

Mit tanulhatsz a tervezőgrafika BA szakon?

Nálunk tipográfiát, csomagolástervezést, illusztrációt, brand design-t, hagyományos és digitális grafikai technikákat is tanulhatsz. Új tantervünk a nemzetközi oktatási trendeket követi. Képzett oktatóink segítenek művészeti és műszaki tanulmányaidban, hiszen a tervezőgrafikus az a szakember, aki pontosan ismeri, hogy hogyan lesz az álmaiból valóság. Rajzolunk, plasztikázunk, de tanulhatsz médiatechológiát, infógrafikát, digitális képalkotást és még 3D tervezést is. Egyszerre fejlesztjük a művészi és a technikai készségeket, segítünk a Benned rejlő kreatív energiák kibontakoztatásában.

Elvünk a 4K: KREATIVITÁS, KRITIKA, KOOPERÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ. Nálunk belepillanthatsz a jövő egyik legfontosabb csomagolóanyagának alapját adó papír korszerű felhasználásába és digitális tartalomfejlesztésbe is. Tanulj lelkes oktatóktól, gyakorolj valós feladatokon! Természet és gondoskodás, természetes gondolkodás.

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

A képzés alatt az életre készítünk fel valós projekteken keresztül. Megtanítunk csapatban és önállóan dolgozni, hiszen egy stúdióban, reklámügynökségnél, vagy az általad alapított cégnél mindkét habitusra szükséged lesz.

Az alapszakot végzett hallgatóink felkészültek tanulmányaik mesterképzésben, majd doktori iskolában történő, DLA fokozat megszerzését célzó folytatására.

Végzett hallgatóink grafikai stúdiókban és neves cégeknél dolgoznak itthon és külföldön.

A tanulmányok egy része külföldön is folytatható, erről bővebb tájékoztatást az ERASMUS oldalunkon olvashatsz.

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

Az alapszakos művészeti képzéseinkre (építőművészet BA, formatervezés BA, tervezőgrafika BA) kétfordulós felvételi vizsgát kell teljesítenie a jelentkezőknek, a FELVÉTELI VIZSGÁRÓL további információ ezen a linken érhető el.

 

p_faipar_bsc.jpg

Miért a faipari mérnöki alapképzési szak?

A faanyagról és annak feldolgozásáról, felhasználásáról csak Sopronban tanulhatsz felsőfokon, nagy tapasztalattal rendelkező, odafigyelő, szakmát szerető oktatóktól.

A Faipari mérnöki képzés a Kar legrégebbi, országosan egyedülálló képzése, melynek célja műszakilag jól felkészült szakemberek képzése a faipari tervezés, technológia, gépészet, kereskedelem, energetika és faépítészet minden területére.

A faipari mérnökök az egyik legősibb ökoanyaggal dolgoznak, a mindennapi életünket végigkísérő faanyag hasznosításával, feldolgozásával. Kreativitásukat, felkészültségüket felhasználva valósíthatják meg a környezettudatos, fenntartható tervezés és gyártás alapelvét, a hatékony anyag- és energiafelhasználást. Az Egyetem híres Selmeci hagyományai segítenek a beilleszkedésben, a ránk jellemző összetartó évfolyamközösség kialakulásában, és egy életre szóló, felejthetetlen élményt biztosítanak!

 

Mit tanulhatsz a faipari mérnöki alapképzési szakon?

Az alapképzésben a mai magyar ipar számára fontos, mindennapos általános, üzemeltetéshez is szükséges szakmai ismereteket sajátítják el a hallgatók, melynek köszönhetően innovatív szemléletű, versenyképes mérnökökké válnak.

Főbb témakörök (bővebb tárgylista a tantervben található):

  • Természettudományos alapismeretek (1-3 félév)
  • Gazdasági és humán ismeretek (1-7 félév)
  • Szakmai törzsanyag (1-7. félév, mely többek közt a faipari gépek, felületkezelés, ragasztás, modifikáció, épület- és bútorasztalosipari alapok, CAD-CAM-CNC témaköreit érinti)
  • Differenciált szakmai törzsanyag (3-6. félév, mely során lehetőséged van megismerni és elsajátítani a gyártáselőkészítést, fenntarthatóságot is magába foglaló épület- és bútorasztalosipari fejlett rendszereket, vagy éppen faépítészeti megoldásokat is.)
  • Kritérium tárgyak (1-6. félév)
  • Szabadon választható tárgyak (1-7. félév)

A képzés során bizonyos tárgy csoportok lehallgatását követően a diploma mellé mikrotanúsítványok megszerzésére is lehetőséged van. Ilyen például a CAD-CAM-CNC és a faépítészeti tanúsítvány, melyek mind az elhelyezkedésedet fogják segíteni.

Kihasználhatod karunk széles képzési spektrumát is, hiszen a szabadon választható tantárgyak keretében bekapcsolódhatsz a karunkon folyó más képzési területhez tartozó képzésekbe, akár az alkalmazott művészeti vagy informatikai területeken is.

Bekapcsolódhatsz számos nemzetközi és hazai kutatásba, melyek révén olyan ismeretekre tehetsz szert, amelyek újdonságtartalma miatt csak kevesen tudnak. A hallgatók egy része szervezett módon vehet részt különféle mobilitási programokban, vagyis karunk szakmai kapcsolatai révén jut el külföldi intézményekbe, és tölt el ott anyagi és szakmai támogatással néhány hónapot.

Emellett számos egyetemi, illetve nemzeti ösztöndíj lehetőségek vannak. Az aktuális kiírásokról a Hallgatóknak / Ösztöndíj lehetőségek menüpontban olvashatsz.

 

Továbbtanulási és karrier lehetőségek

Már a képzés alatt is lehetőséged van a faipari vállalatokhoz szervesebben kapcsolódni a duális képzés keretében, ahol pénzkereseti lehetőség mellett a szakmai fejlődés, az előremenetel, hosszabb távon pedig a karrier lehetőség is biztosított lehet számodra. Erről részletesebb tájékoztató itt található: http://dualis.uni-sopron.hu/kezdolap

A faipari mérnökök számára kínált álláslehetőségek széles skálán mozognak, az elsődleges faipartól (fűrészipar, csomagolóanyag gyártás, lemezipar) kezdve a másodlagos faipar (ajtó-, ablakgyártás, bútorgyártás) teljes skáláját lefedve egészen az építőiparig és a kereskedelemig. A faipari szakemberek minden esetben a világ talán legszebb megújuló anyagával, a fával dolgoznak. Tapasztalatunk az, hogy a faipari mérnökeink más műszaki ágazatokban is kiválóan megtalálják a helyüket, mivel a műszaki terület nagyon széles spektrumával találkoznak a képzésük során.

Faipari területen számos betöltetlen álláslehetőség van az országban, mivel sokkal több mérnököt fel tudnának venni a faipari vállalatok, mint amennyi kikerül az egyetemről. Ennek okán növekvő tendenciát mutat azon végzőseink száma is, akik már a záróvizsga előtt megtalálják helyüket a szakmában.

Végzős hallgatóinknak remek lehetőséget jelent többek közt a faipari mérnöki MSc vagy az építész MSc mesterszakok elvégzése, melyek során az faipari alapképzésben megszerzett tudásukat professzionálisabb szintre emelhetik, és különböző tervezési lehetőségekkel gazdagodhatnak. Természetesen bármely más műszaki területen történő továbbtanulásra is lehetőség kínálkozik.

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

 

p_itf_bsc.jpg

 

Miért az ipari termék- és formatervező mérnöki BSc szak?

A képzés célja olyan ipari termék- és formatervező mérnökök képzése, akik alapvető műszaki, esztétikai és gazdasági ismeretek birtokában képesek kreatív, alkotó módon részt venni termékek tervezési, fejlesztési és piaci megjelenésének folyamataiban. Ismerik a nagyvállalatok, kis- és középvállalatok, ipari nagysorozatban előállított termékeinek és kézműves iparművészeti tárgyainak tervezési innovatív módszertanát és azt akár egyéni, akár csoportmunkában képesek alkalmazni. Környezettudatos tervezői szemléletű elméleti, szakelméleti és gyakorlati tudásuk alapján értelmezni képesek a tárgyi kultúra alapvető jelenségeit, a verseny és kooperáció piaci lehetőségeit és annak etikai vonatkozásait.

Tehát ha van egy jó termékötleted, akkor szakmai tudásoddal nem csak a “milyenekre”, hanem a “hogyanokra” is választ tudsz adni!

 

Mit tanulhatsz az ipari termék- és formatervező mérnöki BSc szakon?

Az oktatás fő szervező szakmai programját az integrált terméktervezés tárgyak adják, ami szerint a termék megálmodásától, annak piaci bevezetéséig, a műszaki tervezéstől a gyártási technológia hozzárendeléséig, a gyártáselőkészítéstől az életciklusok környezeti, gazdasági, társadalmi elemzéséig egységben kezelik a termék teljes életútját. A tervezési feladatok termékfejlesztő és gyártó cégekkel egyeztetett aktuális témák alapján kerülnek megfogalmazásra.

Az ipari termék- és formatervező mérnök (BSc) program - a képzési követelményeknek megfelelően - alapozó és szakmai tárgyakat tartalmaz, melyek szervesen kacsolódnak az integrált terméktervezési tárgyak struktúrájához. A képzés során természettudományi (1-4. félév), gazdasági és humán ismeretek (1-7. félév) elsajátítása mellet számos szakmai tárgy keretében folyik a képzés (1-7. félév)

Ezen ismeretek elsajátításával biztosan megállod a helyed a terméktervezés világában, legyen az akár tárgytervezési vagy bútortervezési kihívás!

 

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

Az alapszak elvégzése után több továbbtanulási lehetőséged van egyetemek mesterszakjaira jelentkezni és természetesen a Terméktervező mérnöki mesterszakon továbbtanulni. Az ipari termék- és formatervező mérnök (BSc) a művész és a mérnök kvalitásait ötvözi, biztosítja a forma és funkció összhangját, a termék sikerét. Az ilyen szakemberek ma világszerte nagyon keresettek, így biztosítva lesz a jövőd!

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

 

Miért a formatervezés BA szak?

A formatervezés, design a kor egyik legfontosabb területe. A design a tudományágak és a művészet összeadott értékeit, a kutatások és társadalmi kihívások mentén a közeljövő tárgyi világát fogalmazza meg. Ebben a folyamatban részt venni és a befejező összegző szakaszban a tárgyiasulás élményét és felelősségét tapasztalni teremtői hozzáállást jelent.  

Mit tanulhatsz a formatervezés BA szakon?

A képzés célja formatervezők képzése, akik a design és formatervezés különböző területein képesek kis- és nagysorozatú termékek formai tulajdonságainak és használati jellemzőinek megtervezésére, valamint a teljes termékfejlesztési folyamatban való részvételre. Szakmai felkészültségük lehetővé teszi számukra, hogy kreatív válaszokat tudjanak adni a kultúra, a társadalom, a piacgazdaság és a környezet kihívásaira, akár önállóan, akár más szakemberekkel együttműködve. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.  

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

A Formatervezés alapdiploma (BA) megszerzése után a Formatervező művész mester szak (MA) továbbképzési lehetőség áll rendelkezésre. A három éves alap és két éves mesterképzés célja, hogy a végzett hallgatók átfogó szakmai ismerettel és kellő gyakorlattal kezdhessék meg szakmai karrierjüket, illetve hazai és nemzetközi posztgraduális képzésre jelentkezhessenek. A mester szak elvégzése után mindazok a továbbképzési lehetőségek rendelkezésre állnak, melyek általában a művészeti továbbképzést jelentik.

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

Az alapszakos művészeti képzéseinkre (építőművészet BA, formatervezés BA, tervezőgrafika BA) kétfordulós felvételi vizsgát kell teljesítenie a jelentkezőknek, a FELVÉTELI VIZSGÁRÓL további információ ezen a linken érhető el.

 

p_faipar_msc.jpg

Miért a faipari mérnöki mesterképzési szak?

Gyere hozzánk továbbtanulni és tégy jót a környezettel! A faanyag megújuló alapanyag, amely kezelt erdőkből származva, a fenntartható jövő záloga. A megújult faipari mérnök mester szakunkon fenntartható megoldásokat kínálunk fából. A Green Deal részeként az Európai Bizottság 2020 márciusában egy új cselekvési tervet terjesztett elő a fenntartható termékek tervezésére, a termelési folyamatok körforgásos jellegére vonatkozóan.

Megújult faipari mérnök mesterképzésünkön célunk, hogy a fenntarthatóság, a körforgásos faipari gazdálkodás és az öko-design elveit a szakmájukban érvényre juttató faipari tervezőket és technológusokat képezzünk a jövő számára. Tanulj tovább fenntarthatóságot velünk! A faipari cégek jelzései alapján legalább 20-szor annyi mester diplomás faipari mérnökre lenne szükség, mint ahányan végeznek.

A megújult faipari mérnök mester szakon, a diplomával járó mikrotanúsítványokon túl, a törvény által biztosítva, további tervezői,- vagy faanyagvédelmi szakértői jogosultságokat megalapozó tantárgyak várnak, beépítve a faipari mérnök képzés tananyagába.  

Mit tanulhatsz a faipari mérnöki mesterképzési szakon?

A Faipari mérnök MSc képzés a faipar minden jelentős területét képviselő szakmai törzsanyagon túl két specializációt tartalmaz:

  • A „Fatermékek fenntartható tervezése és gyártása” specializáció tárgyai a törzsanyagban lévőkkel együtt 5 mikrotanúsítvány kiadását teszik lehetővé, megalapozva a Faipari mérnöki Faépítmény tervező jogosultság kiadását a Mérnöki Kamara részéről mester diplomás végzetteink számára.
  • Hasonlóan a „Tűz,- és faanyagvédelem a fenntarthatóságért” specializáció tárgyaira épülő mikrotanúsítvány a Mérnöki Kamara által kiadott faanyagvédelmi tervezői és szakértői jogosultságok alapja. A Faipari mérnök mester szakon magyar nyelven, levelező formában folyik a képzés, lehetővé téve a munkaviszony mellett végzett tanulmányokat.

A képzés becsatlakozó rendszerű, így minden félév egyaránt tartalmaz természettudományos,- gazdasági és humán ismereteket, szakmai törzsanyagot, a választott specializációhoz tartozó tárgyat, illetve szabadon választható tárgyat. A faipari mérnök alapszakon végzettek mellett örömmel várunk más műszaki végzettségű szakembereket: építő és építészmérnököket, anyagmérnököket, gépészmérnököket, könnyűipari mérnököket, műszaki menedzsereket, ipari termék és formatervező mérnököket, illetve bármilyen műszaki szakon végzett szakembereket, akik előtanulmányaik folytán rendelkeznek 40 kreditnyi természettudományos,- gazdasági és humán,- illetve szakmai ismerettel.

A tanulmányok során Erasmus és CEEPUS programjainkon keresztül nyitottak a külföldi tanulási lehetőségek is. Ösztöndíjprogramok, díjmentes sportolási és nyelvtanulási lehetőségek várnak.

Hallgatóink számára az angol nyelvű MSc-s órák ingyenesen látogathatók, a szaknyelv gyakorlása érdekében. Hallgatóbarát oktatásunk országszerte híres: leendő oktatóid nem csak kitűnő szakemberek, de jó fejek is egyben. Itt olyan különleges diákélet és hagyományok részese lehetsz, amely az UNESCO Nemzeti Szellemi Kulturális Örökséggé nyilvánított. S mindezt Ausztriától pár percre, Magyarország leghűségesebbnek és Európa egyik legszebb városának tartott, egyedi atmoszférájú fesztiválvárosában, a Hűség Városában, Sopronban.  

Továbbtanulási és karrier lehetőségek

A faipar fellendült, ma Magyarországon a kiemelt iparágak közé tartozik; a szakemberek iránti kereslet folyamatos, az elhelyezkedési lehetőségek jók, a kereseti és karrierlehetőségek biztatóak. A faipari cégek jelzései alapján legalább 20-szor annyi mester diplomás faipari mérnökre lenne szükség, mint ahányan végeznek.

A faipari mérnökök sokféle munkakört betölthetnek, többek között:

  • faipari üzemvezetők, termelésirányítók;
  • faipari gépgyártók, tervezők, kereskedők;
  • minőségirányítási szakemberek, gyártás előkészítők;
  • üzemeltető mérnökök;
  • faipari piackutatók, marketingesek;
  • faépítészeti tervezők, kivitelezők;
  • logisztikai, faanyagvédelmi és belsőépítészeti szakemberek;
  • faanyagvédelmi,- faenergetikai szakértők, tanácsadók;
  • faipari szakoktatók

A mester tanulmányok során szakmai gyakorlatot kell teljesítenie a hallgatóknak, faipari tevékenységet végző cégeknél. Már az egyetemi évek alatt bekapcsolódhatsz a szakmai életbe, vagy oktatóid oldalán a tudományos kutatásba.

A mesterszak elvégzése után, ha érdekel a tudományos kutatás, vár a Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola!  

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

woman-stock3190829_1920.jpg

TÁJÉKOZTATÓ FELVETTEKNEK

Első oktatási nap: 2023. szeptember 4.

 

Regisztráció a Neptun rendszerben:

Regisztrációs időszak nappali tagozaton: 2023. augusztus 21 - 27.

Regisztrációs időszak levelező tagozaton: 2023. augusztus 28. - szeptember 9.

A regisztráció nem igényel személyes megjelenést.

A regisztrációs időszakban mindenképpen be kell iratkoznia a Neptun rendszeren keresztül elektronikusan, függetlenül attól, hogy a személyes beiratkozásra később kerül sor.

Kérjük, hogy ellenőrizze és szükség esetén pótolja a személyes adatait, hogy a beiratkozáshoz szükséges nyomtatványokon már minden adat helyesen szerepeljen.

 

Személyes beiratkozás nappali tagozaton:

Időpont: 2023. augusztus 29. (kedd) 10.00 óra

Helyszín: Soproni Egyetem (9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.) főépület, 2. emelet, 7. tanterem

A személyes beiratkozásra kérjük, hozza magával:

    • személyi igazolványt,
    • lakcímkártyát,
    • adóazonosító jelet,
    • TAJ számot,
    • érettségi bizonyítványt, nyelvvizsgát, felsőfokú tanulmányokat igazoló oklevelét és azok másolatát (A másolati példányokra kérjük ráírni: „Az eredeti dokumentummal mindenben megegyező másolat”, amelyet aláírásával hitelesít.)
    • a Neptunból 2 példányban kinyomtatott, aláírt beiratkozási lapot,
    • önköltséges finanszírozású képzésben résztvevők a Neptunból 2 példányban kinyomtatott, aláírt képzési szerződést
 

FONTOS:

A személyes beiratkozáson a megjelenés kötelező, akadályoztatás esetén a helyettesítés csak érvényes meghatalmazással történhet. A nyomtatvány letölthető az Egyetemi Tanulmányi Központ honlapján honlapjáról ITT!

A beiratkozás más időpontban nem lehetséges.

 

Személyes beiratkozás levelező tagozaton:

Időpont: az első konzultáció alkalmával

Helyszín: Soproni Egyetem (9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.) főépület, 2. emelet, Dékáni Hivatal - Tanulmányi Osztály

A személyes beiratkozásra kérjük, hozza magával:

    • személyi igazolványt,
    • lakcímkártyát,
    • adóazonosító jelet,
    • TAJ számot,
    • érettségi bizonyítványt, nyelvvizsgát, felsőfokú tanulmányokat igazoló oklevelét és azok másolatát (A másolati példányokra kérjük ráírni: „Az eredeti dokumentummal mindenben megegyező másolat”, amelyet aláírásával hitelesít.)
    • a Neptunból 2 példányban kinyomtatott, aláírt beiratkozási lapot,
    • önköltséges finanszírozású képzésben résztvevők a Neptunból 2 példányban kinyomtatott, aláírt képzési szerződést
 

 

bALEK hét:

bALEKhét 2023. a 64. Faiparos Firmaévfolyam szervezésében

Időpont: 2023. augusztus 27. - 2023. szeptember 1.

Helyszín: Soproni Egyetem campusa és Sopron városa

Kedves Leendő Egyetemi Polgár!

Nagyon örülünk, hogy felvételt nyert egyetemünkre, ezzel lehetősége nyílik részt venni a Selmeci-Soproni hagyományainkban!

Ennek első lépése a bALEKhéten való részvétel. Ezalatt az egy hét alatt körbejárjuk Sopron városát, bemutatjuk az Egyetem és a Botanikus kert épületeit és az oktatás megkezdése előtt megismerheti kistársait! A 64. Isteni Fényben Tündöklő Dicső Firmák hada szervezésében 2023. augusztus 27. - 2023. szeptember 1. között kerül lebonyolításra.

!!! FONTOS !!! A táborban egyik feladat sem kötelező, illetve ha nem szeretne részt venni egy adott játékban, akkor szóljon valamelyik szervezőnek, aki mindenben támogatni és segíteni fogja.

Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 11. 

Jelentkezés, részletes program és további információk a tájékoztatóban:

↓ bALEKhét 2023. - Jelentkezés, tájékoztató ↓

 

 

AMI gólyatábor:

STAMINA - gólya-, és alkotótábor 2023., a WORKSHOPRON Szakkollégium szervezésében

Időpont: 2023. augusztus 20.-25.

Helyszín: Biatorbágy, Iharos-völgyi tábor

Kedves Gólyánk!

Gratulálunk a sikeres felvételidhez a WORKSHOPRON Szakkollégium nevében!

Az egyetem megkezdése elott várunk az elso AMI-s mérföldkövet jelento eseményre, a hagyományosan megrendezésre kerülo Gólya-, és Alkotótáborba, amit idén augusztus 20. és 25. között kerül megszervezésre Biatorbágyon.

!!! FONTOS !!! A táborban egyik feladat sem kötelező, illetve ha nem szeretnél részt venni egy adott játékban, akkor szólj valamelyik szervezőnek, aki mindenben támogatni és segíteni fog téged.

Jelentkezési határidő: augusztus 10. (csütörtök) 23:59

Jelentkezés, részletes program és további információk a tájékoztatóban:

↓ STAMINA - gólya-, és alkotótábor 2023. - Jelentkezés, tájékoztató ↓

 

Tanulmányi rend:

A tanulmányi rend letölthető a következő linkre kattintva:

 

Tanulmányi tájékoztató:

A tanulmányi tájékoztató letölthető a következő linkre kattintva:

 

Levelezős konzultációk időpontja:

A levelezős konzultációk időpontjai letölthetők a következő linkre kattintva:

 

Mintatantervek:

A mintatantervek a következő linken érhetők el: 

 

Tanulmányi előadó elérhetősége:

Szabóné Sándor Julianna
telefon:  (+36 99) 518-736
e-mail: sandor.julianna@uni-sopron.hu

 

 

Kollégiummal kapcsolatos információk:

A kollégiummal kapcsolatos információk a következő linken érhetők el: 

 

Egyetemi Tanulmányi Központ elérhetősége:

Soproni Egyetem Egyetemi Tanulmányi Központ

cím: 9400 Sopron, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. (Soproni Egyetem, B épület)

e-mail: etk@uni-sopron.hu

honlap: www.etk.uni-sopron.hu

Miért az építőművész BA szak?

Ha szeretsz utazni és lenyűgöz az óvárosok hangulata, vagy a legújabb épületcsodák, akkor Te építésznek készülsz! Ha állandóan átrendeznéd a szobádat, vagy kritizálod a másét, akkor közénk való vagy! Ha jól rajzolsz vagy barkácsolsz, érdekelnek a 3D programok és látványtervezés, vagy egyszerűen csak álmodozó vagy, ha szereted a természetet és aggódsz a világ sorsáért akkor jó hírünk van, köztünk a helyed!

Az építész pont ilyen és nálunk azt fejleszted jobban, ami az erősséged. Nekünk a táj, az utca, az épület, a belső és a bútor egyazon csoda része. Mindezt a gyönyörű Sopronban tanulhatod, egy híresen összetartó közösségben. A természet, a hagyomány és a nyugat metszéspontjában itt indult sok éve az ország második egyetemi szintű építészképzése. Erre büszkék vagyunk!

Mit tanulhatsz az építőművész BA szakon?

Nálunk építészeti, belsőépítészeti tervezést, valamint bútortervezést is tanulhatsz. Új tantervünk a nemzetközi oktatási trendeket követi. Képzett oktatóink segítenek művészeti és műszaki tanulmányaidban. Rajzolunk, plasztikázunk, de tanulhatsz világítástechnikát, látványtervezést és még kommunikációt is. Egyszerre fejlesztjük a művészi és a technikai készségeket.

Elvünk a 4K: KREATIVITÁS, KRITIKA, KOOPERÁCIÓ, KOMMUNIKÁCIÓ. Nálunk belepillanthatsz a jövő egyik legfontosabb építőanyagának alapját adó fa korszerű felhasználásába és a hátterét adó felelős erdőgazdálkodásba is. Tanulj lelkes oktatóktól, gyakorolj valós feladatokon! Természet és gondoskodás, természetes gondolkodás.

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

Az épületre úgy tekintünk, mint az építészet, a belsőépítészet és a bútortervezés szerves egységére és így is oktatjuk.
Az alapszakot végzett hallgatóink felkészültek tanulmányaik mesterképzésben, majd doktori iskolában történő, PhD vagy DLA fokozat megszerzését célzó folytatására.

A mesterszak elvégzése és az előírt szakmai gyakorlat letelte után megszerezhető mind az építészi, mind a belsőépítészi tervezői jogosultság. Végzett hallgatóink elismert irodákban és neves cégeknél dolgoznak itthon és külföldön.

A tanulmányok egy része külföldön is folytatható, erről bővebb tájékoztatást az ERASMUS oldalunkon olvashatsz.

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

Az alapszakos művészeti képzéseinkre (építőművészet BA, formatervezés BA, tervezőgrafika BA) kétfordulós felvételi vizsgát kell teljesítenie a jelentkezőknek, a FELVÉTELI VIZSGÁRÓL további információ ezen a linken érhető el.

 

TANULMÁNYI ÜGYINTÉZÉS

A Tanulmányi Osztály ügyfélfogadási rendje:

HÉTFŐ: 9:30 – 11:00

KEDD: 9:30 – 11:00

SZERDA: 12:30 – 14:00

CSÜTÖRTÖK: ZÁRVA

PÉNTEK: 9:30 – 11:00

Ügyfélfogadás helye:

Faipari Mérnöki és Kreatívipari Kar - Dékáni Hivatal (B épület, 2. emelet)

 

Tanulmányi előadó:

Szabóné Sándor Julianna, tanulmányi előadó
(+36 99) 518-736
sandor.julianna@uni-sopron.hu

Karriertanácsadás:

Szabó Csilla, dékáni hivatalvezető

ERASMUS:

Tolvaj Vera, ERASMUS koordinátor

Fogyatékossággal élő hallgatókat segítő kari koordinátor:

Szabó Csilla, dékáni hivatalvezető

Miért az építész MSc szak?

A 4 féléves építész mesterképzés, az Európai építészképzésekkel összhangban, projekt alapú oktatásra épül. A Soproni Egyetem tradícióit kihasználva, a projektek központi témái az ökológia és a faépítészet köré épülnek. A választható két specializáció (szerkezettervező -faépítész-, műemlékvédelem és rekonstrukció) is az egyetem és a város adottságaira építve tud naprakész, élő feladatokat kijelölni. A tanulmányok elvégzése után (minkét specializáció esetében) teljes körű építész szakmagyakorlóvá válik. A képzés után a szakmai kamarák eljárási ügyrendjét teljesítő kollégák egyetemes tervezői jogosultságot szerezhetnek. A szerkezettervező specializáció megteremti a lehetőséget, hogy az építész tervezői jogosultság mellett a Mérnök Kamara által adható TÉ (építész-statikus) jogosultság kredit követelményei is teljesüljenek. A műemlékvédelmi irány a műemléki szakértés alapjait fekteti le. 

Mit tanulhatsz az építész MSc szakon?

A projektekre épülő képzésünkben fő szerepet kap a 3D modellezés korszerű, naprakész oktatása, valamint a BIM rendszerek megismertetése. A hangsúlyt az épületek szakszerű szerkezeti kialakítására fektetjük, külön kiemelve a faszerkezeteket. Fontos oktatási terület a műemléki kutatás, a szerkezeti hibák feltárása és javítása, valamint a műemlék-helyreállítások.

A képzésben két specializáció közül lehet választani, melyek Sopron városa és egyeteme szempontjából is releváns tartalommal bírnak:

• Szerkezettervezés

A kar országosan egyedülállóan közel hatvan éve képez faipari mérnököket, a faipar teljes spektrumát érintve a fűrészipartól a faépítésig bezárólag. Ennek az eredeti képzési területnek az alapjaira épül a mai kor kihívásainak megfelelő építészmérnök képzés. Lényege a projekt alapú holisztikus megközelítés, mely hangsúlyosan foglalkozik a fa, illetve a bio alapú építészet kérdéskörével, innovatív megoldásaival, elméleti és gyakorlati hátterével.

A hallgatók a négy félév során a művészeti intézetben működő design szemléletű faépítész mesterképzéssel (építőművész MA) közös tervezési projektekben vesznek részt.

A képzésben kiadott diploma a Magyar Építész Kamarában teljeskörű építész tervezői jogosultság megszerzésére jogosít. A képzésben megszerezhető speciális tudás hozzájárulhat egy újszerű és előremutató építészeti szemlélet kialakulásához.

• Műemlékvédelem és rekonstrukció

Ennek a képzési területnek is a projekt alapú holisztikus megközelítés lényege. A Műemlékvédelem és rekonstrukció specializációban Sopron gazdag műemlék állománya nyújt segítséget az elméleti és gyakorlati tapasztalatok megszerzéséhez. A hagyományos kurzusok mellett kiemelten szerepel a történeti faépítészet és a korszerű bio alapú műemlékvédelmi építészet.

A hallgatók a négy félév során a művészeti intézetben működő design szemléletű faépítész mesterképzéssel (építőművész MA) közös tervezési projektekben vesznek részt.

A képzésben kiadott diploma a Magyar Építész Kamarában teljeskörű építész tervezői jogosultság megszerzésére jogosít. A képzésben megszerezhető speciális tudás hozzájárulhat egy újszerű és előremutató építészeti szemlélet kialakulásához.

Továbbtanulás és karrier lehetőségek

Intézményünkben a Cziráki József Faanyagtudomány és Technológiák Doktori Iskola PhD képzése várja végzett hallgatóinkat, továbbá más egyetemek DLA képzéseiben ill. az Építész Mesteriskolában is folytathatják tanulmányaikat. Ezen túlmenően számos szakmérnöki képzésben vehetnek rész itthon és külföldön egyaránt. Végzett hallgatóink keresettek a szakmában, annak tervezőirodai és építéskivitelezési szegmensében, hatóságok és az építőipar teljes területén. 

Felvételi információk

Felvételi időszakban a felvételi információk a felvi.hu oldalon érhetőek el.

« vissza